CARLOS RUIZ ZAFÓN - A SZÉL ÁRNYÉKA

a nevekkel mindig gondban vagyok, sosem emlékszem rájuk olvasás után, mellesleg gondban vagyok picit magával a regénnyel is, nehéz lenne megmondani, miért. 
azt tudjuk, hogy mindenki odavan érte. zseniális, fantasztikus, ötletes, gyönyörű, satöbbi.
na, ötletesnek ötletes, az biztos. volt egy jó bekezdés, az a baj, hogy már visszavittem a könyvtárba, és elfelejtettem leírni, pedig az volt az a mondat vagy kérdés, ami nekem is elsőre eszembe jutott, mikor kezdtem elmélyedni a történetben. a lényege valami olyasmi volt, hogy a mi főhősünk (Daniel), miért érzi úgy, hogy miután elolvasott egy könyvet, arról most aztán ki kell derítenie mindent, akár annak árán, hogy mások életét ezzel felbolygatja? 
ez a fő problémám a könyvvel. nem értem. na nem szaladok így előre, inkább röviden vázolom a sztorit, hátha valaki nem ismeri.

lényeg, hogy Danielt kiskorában (10 év) apja elvitte az Elfeledett Könyvek Temetőjébe, ahol ez a fiú rátalált egy könyvre (nem, bocs, a könyv talált őrá.), és elolvasta, és onnantól kezdve aztán mindent rögvest meg akart tudni az íróról. mert történtek fura dolgok, Daniel párhuzamot fedezett fel a könyv és a saját élete között. szegény srác mindig valami bonyodalomba keveredett, ebben segítségére volt Fermín is, aki eredetileg koldus (vagyis azelőtt is volt valami...), de Daniel beszerezte őt apja könyvesboltjába. a lényeg, hogy ahány emberrel találkozunk a regényben, az tuti ismer valakit, akit már korábban megismertünk (minimum a gyerekkorából), pedig azért barcelona nem kisváros.

szóval a regény esemény- és kalamajkadús eléggé, mondjuk ez engem picit néha idegesített, hogy nemigaz, hogy ezeknek már megint kell valamit csinálni, ami miatt majd jól összeverik őket... és mondom, nem értem! azt nem értem, hogy oké, hogy elolvasol egy könyvet, és imádod, és érzed, hogy ez neked szól blabla, de most komolyan tényleg létezik olyan ember, aki hajlandó az életét is kockáztatni annak érdekében, hogy megtudjon mindent arról a szerencsétlen íróról, és minden létező ismerősét felkutassa, akik persze majd haláluk előtt nagymonológban vagy emlékiratban előadják az ő életük történetét is, plusz azt, hogy sorsuk hogyan is fonódott össze a méltatlanul elfeledett Julián Caraxszal, A szél árnyékának írójával. (mert ugye ez volna az a könyv, amelyre annak idején Daniel rátalált.) 
mindegy, aggódni nem kell, szerelmi szál is van, bőven.

jaj most meg úgy tűnhet, hogy semmire nem tartom a könyvet, de mondom, nekem a koncepció sántít picit, meg annyira azért nem rágtam tövig a körmeimet, inkább picit vártam, hogy vége legyen. egyébként írni tud a pasi, baromi igényes (persze ez is relatív), meg szépen felépített regény, de azért annyira nagyon engem nem győzött meg.