
Margit Patrícia Eszter - A zsidó menyasszony
Előfordulhat, hogy a közeljövőben (és múltban) több zsidó kultúra - témájú könyvről írok a blogon, mert úgy néz ki, a szakdogám témája is valami hasonló lesz, csak még nem tudom, hogyan szűkítsem le úgy, hogy érdekeljen is meg nemzetközi is legyen, de az az én bajom ugye.
nem igazán derült ki a fülszövegből a cselekmény, egyébként én ezt pont szeretem (na nem mindig, néha kell a sok háttérinfó, hogy felfogd, miről van szó, pl a Spanyol menyasszony olvasásánál ebből komoly hátrányom származott...)
szóval nem tudom, most akkor én mennyire lehetek felhatalmazva arra, hogy bármit is ideírok, ami már spoiler lehet... na de majd ott úgyis jelzem szép nagy betűkkel.
A főhősünk, Saci zsidó ősökkel rendelkező 21 éves lány, a szülők és egyéb rokonok viszont erre egyáltalán nem büszkék, "tanulván" a holokausztból inkább titkolni igyekezik zsidó eredetüket, a hagyományokkal nem törődnek, s mikor Saci a szélesebb rokonság és bizonyos idegen szavak után kérdezősködik, a nagymama próbálja elhessegetni a lány kíváncsiságát.
dehát nem úgy megy az!
Saci végül családi engedély nélkül vág neki az ismeretlen kultúrának, barátai legnagyobb ámulatára. Annyira belemélyed a vallásba, hogy egy idő után a környezetében mindenki őrültnek nézi picit.
megmondom őszintén, én is.
na jó, őrültnek nem. csak itt annyira egyértelmű, hogy ennek a lánynak kapaszkodni kellett valamibe, a mélyrepülései után kellett valami, amibe elmerülhet.
azt nem tudom, hogy az írónő is így gondolja-e, hogy az egész nagy találjukmegönmagunkat-projekt emiatt lett hirtelen olyan sürgős, vagy hogy szerinte így kellene-e lennie minden embernél, legyen akár keresztény, zsidó, muszlim vagy akármi. és a többiek? akik "semmilyenek"? de épp ettől ők is valamilyenek!
na, persze ez hálás vitatéma, de ide beszúrom azt a részt, ami kivágta a biztosítékot, vagyis annyira nem, de csak azért nem, mert nem tudom eldönteni, hogy Saci egyenlő Margit Patrícia Eszter vagy épp hogy nem.
"- Szerintem meg sekélyes az, aki nem vallásos. Szoktál te egyáltalán gondolkodni az élet értelmén? Ha az ember logikusan kisilabizálja, hogyan keletkezett a világ, nem juthat más következtetésre, csak arra, hogy van Isten. Még Einstein is hívő ember volt. Egy idő után véget ért a tudománya.
- Lehet, hogy nem vagyok egy költői lélek, sose leszek nagy filozófus, de én boldog ember vagyok. Én magamban hiszek.
- Az ember ereje véges - mondtam.
- És különben is: minek szervezett valláshoz csatlakozni? Tudtad, hogy a pingvinek a mi adónkból élnek, nem dolgoznak, felveszik a sok pénzt azért, hogy tanulhassanak, és szülnek egy csomó gyereket, hogy családi pótlékot kaphassanak. A nem vallásosoknak viszont egy vagyont kell fizetniük az egyetemi oktatásért. "
és így tovább...
mindenki gondoljon, amit akar.
na szerintem picit elszállós a könyv, tényleg úgy jön a szeretet meg az ölelés meg az örökkévaló meg a minden, hogy attól néha égnek állt a hajam, de ez majd másoknak lehet pont tetszeni fog.
a regényt ennek ellenére élvezettel olvastam, mert nagyon okosítós. állandóan idegen szavakat használ szépen dőlt betűvel, és akkor lábjegyzetben meg megmagyarázza, hogy mi is az pontosan, jó, ha a negyedükre emlékszem, de az is valami, mindenképp hozzájárult a műveltségemhez ez a könyv.
meg egy csomó szokást megismersz, megtudhatod az okokat, tényleg komoly rálátást enged a zsidó kultúrára. nem semmi kutatómunka kellhetett hozzá!
múltkor írtam, hogy Chaim Potok könyveit érdemes olvasni, ha okosabb akarsz lenni zsidó vallsából meg kultúrából, és mondjuk nem akarsz beleszakadni azért az olvasásba (bár gondolom ilyen nem létezik:) ), na ugyanez elmondható A zsidó menyasszonyról is, csak lehet kicsit többet tudsz meg a végén az egészről, mint szeretnéd.
)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
káááá vagyok és porcukorral eszem a bundáskenyeret.