ahogy már korábban utaltam rá, válság van. nem tudom, miért, talán túl nagy a szürkeség aránya a rózsaszínnel szemben, és mikor épp a szürke uralkodik, akkor valami olyan kell, ami színt hoz az életbe, nem pedig a komorságot mélyíti el még jobban. kifogtam mostanában három (!) feleséget gyászolós könyvet is, és elhatároztam, hogy kultúrsznobizmusomon felülemelkedve a könnyedebb, valószínűtlenebb történetek felé fogok orientálódni saját érdekeimet szem előtt tartva.

igazából a Csillagpor az, ami régóta izgat, a film ugyanis valamiért mélyen beleégette magát a tudatomba, a könyvtárban viszont most a Coraline-t találtam meg.
a könyv egy unatkozó kislányról szól, aki a nyári szünet esős napjain nem tud mit kezdeni magával, ezért új házuk ablakait és ajtajait számolgatja, ekkor talál rá a tizennegyedik, mindig kulcsra zárt ajtóra. egyik délután bemerészkedik mögé, és egy hosszú, sötét folyosón találja magát, ami a valódi lakásuk másába vezet. ebben a lakásban él egy másik anyuka, egy másik apuka, sőt a hát többi lakójának kissé torz mása meg egy beszélő macska is megtalálható az ajtó túloldalán. 
eleinte kecsegtető ez az új világ, ám Coraline hamar rájön, hogy a "másik anyukáját" nem feltétlenül a jó szándék vezérli, mikor a kedvében próbál járni a finomabb ételekkel és az érdekesebb játékokkal. mikor ráébred, hogy a valódi szülei is eltűntek, a macska segítségével kitalálja, hogy hogyan szerezze vissza őket és hogyan meneküljenek meg ebből a furcsa világból.

ugyan a fülszöveg írója másként gondolja, de ez a könyv szerintem abszolút és kizárólag gyerekeknek szól. egyrészt iszonyat rövid, hatalmas sortávval. másrészt meg nekem úgy tűnt, hogy túlságosan arra koncentrál, hogy az ember (gyerek) szájába rágja a tanulságot, vagyis azt, hogy ne legyünk hálátlanok, értékeljük azt, amink van, ne vágyjunk mindig valami másra.

amúgy a Coraline arra nekem tökéletesen megfelelő volt, hogy egy picit elfelejtsem, hogy mennyire hétfő van, szakad az eső, és még hány hétköznapot kell túlélnem ahhoz, hogy újra rózsaszín legyen minden. 
tetszettek a karakterek, főleg a szomszédok, meg persze a fekete macska, aki macskább már nem is lehetne. 
ha egyszer lenne gyerekem, 8-10 éves kora körül biztos a kezébe adnám ezt a könyvet, addig viszont rossz napokon maradok a picit felnőttesebb gyerekkönyveknél.